Az a nagy harci helyzet, hogy ezer éve voltam itt utóljára.
Nem mondanám, hogy nincs mit írnom, de a baba annyira le foglalja az embert, hogy egy hosszabb dolog belekezdésébe már nem is mer. Hozzá kell tennem hogy az első 2 hónap az elég nehézkes volt, sírogatott Dominik fájt neki a pocija és akkoriban még nagyon a sírást sem tudtuk megkülömböztetni, hogy éhes hasa fáj, de azóta már ez is megy. :o) Nemhiába össze kell szoknunk nekünk is. Azóta egy tündér, még néha kicsit nyűglődik, de nyugodt szívvel mondhatom azt, hogy egy jó gyerek. Itt egy két pillanatkép. Imádom.
